Az EU és Anglia

Időnként felbukkan a hír a médiában, hogy az angolok ki akarnak lépni az EU-ból. Lám David Cameron, a miniszterelnök ki is írta a referendumot.
Tőlünk is több ügyfelünk kérdezi, hogy mi lesz az angliai vállalkozásával ha az angolok kilépnek az Unióból. Ha tudnánk ilyen kérdésekre válaszolni, akkor lottóznánk.

A helyzet az, hogy az ország népe igen megosztott a kérdésben.

Anglia valóban „kilóg” az EU-ból. A jogrendszer nem a római jogra alapul és ez sok nehézséget okoz az egységesítésnek akkor is, ha a törvények szövegét sikerül is a lehető legjobban összehangolni. És akkor még nem is beszéltünk a közlekedésről, a mértékegységekről, stb.
Sokan emlékeznek még Churchillre, aki szerint Angliának az egyesült Európa legjobb barátjának kell lennie, de nem a tagjának.

Az is igaz, hogy Anglia, az EU egyik motorjaként a válság alatt hatványozottan megérezte, hogy többet ad a közösbe, mint amennyit onnan kap. Pedig sok mindent kap is, bár ebből az utca embere főleg az EU-n belülről és kívülről érkező bevándorlókat látja.

Amennyire tapasztalható, a bevándorlás problémája inkább a szociális ellátások „túlhasználásában” látható és ez főleg a harmadik világbeliekről szól. Nem valószínű, hogy az angolok emiatt ki akarnának lépni az EU-ból. De várható, hogy a szociális ellátórendszer használatában lesznek változások, ennek előszeleit már érezzük.

Ennek a kampánynak persze van egy csomó más oka is, és politikusok is kampányolnak egy sor egyéb problémával. Várhatóan az angolok tartani fogják magukat az évszázados értékekhez és az lesz a lényeg, hogy mi használ és mi árt az üzletnek.

Jól látható (és bevallott) törekvés a kormány részéről, hogy támogassa, felfuttassa és megerősítse a kis- és középvállalkozásokat, mert ezek adják a gazdaság gerincét. Erről nem csak beszélnek, hanem konkrétan sokat tesznek is érte, olvashatott már egy pár ilyen intézkedésről.
Azt is tudjuk, hogy pusztán kormányváltozás miatt ilyen horderejű célok nem változnak, tehát joggal hihetjük, hogy ha ez a roppant valószínűtlen forgatókönyv be is következne, az angol kormány akkor is megtalálná a módját, hogy mindenki továbbra is szabadon vállalkozhasson Angliában. Ők aztán nem fogják ezt megnehezíteni…