Extrák

Utazásszervezés

Az    többféle utazás szervezését vállalja. Nyilván ezekről csak címszavakban tudunk most beszélni, hiszen mindegyik olyan, hogy teljesen az Ön igényeihez igazodik.
Azért néhány szempont hirtelen:

  1. Koordináljuk az útját/útjait, amik a cégalapításhoz szükségesek. Ha meg tudjuk oldani egy úttal, akkor -igény esetén- foglalunk Önnek szállást és természetesen fuvarozzuk Önt oda-vissza.
  2. Üzleti körút. Amikor Ön úgy dönt, hogy szeretne üzleti viszonyba kerülni angol cégekkel, akkor az  felderíti a lehetőségeket, leszervezi a megbeszéléseit és előkészíti az útját. A repülőtértől kezdve fuvarozzuk mindenhová, saját sofőrje és tolmácsa lesz. A részleteket nyilván akkor érdemes megbeszélni, ha már tudjuk, hogy Ön mit szeretne.
  3. Szokott versenyt kiírni a kollégáinak? Például értékesítőknél általában jól működnek az ilyen incentive utak.
    Egy néhány napos angliai utazás (mondjuk London – Stonehenge – Canterbury – Oxford körút) feledhetetlen élményt jelent.
    Az utazót/utazókat (a már ismert módon) saját sofőr-tolmács-idegenvezető várja a repülőtéren és minden igényükről gondoskodik. Mindent megteszünk azért, hogy a kollégái olyan élményekkel térjenek haza, aminek hatására a többiek a következő ilyen útért hatványozott erővel dolgoznak majd. Az útitervet természetesen az Ön elképzelései szerint alakítjuk ki.
  4. Ha már itt tartunk, Ön mikor vitte el utoljára kikapcsolódni a családját egy ilyen útra, ahol minden részlet az Önök igényeihez van szabva?
    Mikor nyaraltak utoljára saját sofőrrel? Csak úgy kérdem, mert mi ezt is összerakjuk nagyon szívesen!

Személyes szolgáltatások

Itt aztán tényleg tág tere nyílik a lehetőségeknek.
Mi Önt képviseljük Angliában, amit kér tőlünk, azt megcsináljuk (nyilván a törvényesség és a jó ízlés határain belül).

Csak néhány példa:

  • Ha van iskolás korú gyermeke, akit szeretne külföldön taníttatni, ránk számíthat. Felderítjük a lehetőségeket, szállást szervezünk, és mindig lesz a gyereknek egy megbízható helyi kapcsolata, akire számíthat, akit bármikor elér – akár az éjszaka közepén is.
  • Van barátunk (nem is egyszerűen ügyfél), aki angol nyelvű antikvár könyveket rendelt (és kapott) tőlünk. Vidéki kirakodó vásárokat böngésztünk végig a kedvéért.
  • Egy focibolond barátunk fiát beszerveztük a West Ham United (angol focicsapat a Premier Leage-ben) nyári táborába (egyszerre tanul angolt és focit).

Még sorolhatnánk, de a lényeg, hogy mondja meg Ön, hogy mit szeretne.

Az  az Ön sikeréért van, és ahogy korábban is olvashatta: értéket adunk…

Ha érdeklik a további részletek, akkor keressen minket, beszéljük meg, hogy miben tudunk segíteni.

 

Ezeket a szolgáltatásainkat a COVID-19 járványhoz kapcsolódó szigorító intézkedések miatt átmenetileg szüneteltetjük.