Jogszabály változások Angliában

Változások Angliában

Az angol királynő 2016. májusi beszéde az elkövetkező évben várható jogszabály változásokról a múlt hét egyik kiemelt híre volt Angliában. Több, mint 25 területet érintenek a változások. Ezek között van olyan, mely csak az angolokra, van olyan, mely csak a migránsokra, illetve olyan, mely mindkét csoportra vonatkozik. Nézzünk ezek közül néhányat a teljesség igénye nélkül.

A változások között szerepel az üdítőitalok piacán hozandó rendelkezés. Az előállítás során a hozzáadott cukor után plusz fizetendő adó kerül előírásra a gyártók számára. Ehhez a témához, ehhez a piachoz kapcsolódik az iskolai sportra fordítandó összegek növelésének rendelkezésbe foglalása. A változás hátterében nagy valószínűséggel az a tény áll, hogy egyre több a túlsúlyos ember Angliában, akiknek az ellátása komoly költséget jelent az állam számára.

Az egészségügy témájához kapcsolódnak a bevándorlókat érintő változások. A jövőben a migránsoknak ki kell fizetni azokat az egészségügyi szolgáltatásokat, melyekre nem jogosultak. Az angliai ingyenes egészségügyi szolgáltatások elérése ezzel sok európai számára is megszűnhet.

Nyugdíjak terén is várható törvényi változás. Azoknak, akik több helyen fizetnek nyugdíjat, nagyobb biztonságot jelent majd az új rendelkezés.  A nyugdíjszámlán gyűjtött pénz idő előtti felvételekor fizetendő díjakat limitálja a törvény, ami viszont nem kedvez magának a nyugdíj előtakarékosságnak. Persze mindennek a valódi hatása majd a tényleges törvény részleteit ismerve állapítható meg.

Az internet szolgáltatás és minőség területén hozandó változások mindenképpen segíteni fogják a digitális piacot. Az elmaradt területeken az ingatlan tulajdonosoknak is hozzá kell járulniuk az internet fejlesztéséhez. A módosítás része a megszakadó internetkapcsolat után járó kompenzáció bevezetése, illetve a céges spamek esetében a felhasználó hozzájárulásának kötelező jellegű megkérése is.

A közlekedésen belül két területet is érintenek a változások. A hagyományos közlekedés esetében a buszjáratoknál lesznek szigorítások. Egységesítésre kerül pl. a jegyárusítás. Emellett az útvonalakat, a díjszabásokat, a menetrendeket a mobil applikációt fejlesztő cégekkel meg kell osztaniuk a szolgáltatóknak. Ez a rendelkezés már előre mutat a közlekedés modern fejlesztésére is.

A másik terület ugyanis a közlekedésen belül a modern közlekedéshez kapcsolódó változások. Anglia nem meglepő módon támogatja az elektromos autók térnyerését. (Nyilván ez majd az elektromos töltőállomások számának további emelkedését is magával hozza az országon belül.) Támogatásra kerülnek az űrutazások, a drónok használata a közlekedésben. Szintén támogatja az új rendelkezés a vezető nélküli autók használatát. Ezekre a hagyományos autókhoz hasonlóan biztosítás is köthető.

A további változások megtalálhatóak a BBC oldalán, a hírek között.
http://www.bbc.com/news/uk-politics-36320412

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenhárom − három =