Lakáshelyzet a Brexit után Angliában

Nyáron, közvetlen a Brexithez kapcsolódó szavazás előtt és után a következményekkel, lehetőségekkel volt tele szinte minden gazdasággal, vállalkozással foglalkozó újság és internetes weboldal, hírportál. Augusztusra kicsit lecsengett a híradási kedv ezzel kapcsolatban. Ez utóbbihoz nyilván az is hozzájárult, hogy nyár végén a legtöbben inkább a családjukkal nyaraltak valamerre a nagyvilágban a gazdasági hírek olvasása helyett.

A hivatalos vélemények szerint nem érezhető semmilyen komoly változás, amit a szavazáshoz lehetne kötni, annak eredményeként lehetne felmutatni. Valójában azonban a kint élők több változást is tapasztaltak. Ezek közül az egyik, a lakás árak elmozdulása. Londonban határozottan csökkentek az ingatlan árak, például a 2 hálószobás apartmanok esetében. Kicsit utána néztem, hogyan változtak az árak az elmúlt években, hiszen ha valóban egy csökkenő tendencia indult el, akkor annak az elején vagyunk, érdemes figyelni, hogyan változik a piac.
…és akkor az adatok. A számok idén júliusra vonatkoznak és 2016. szeptember 13.-án készült statisztikából valók. Az adatok Anglia, Észak Írország és Skócia területéről származnak.

A fenti területeket együtt vizsgálva az átlagos lakás ár £217.000 értékű 2016 júliusában. Az egy évvel ezelőtti, hasonló időszakhoz képest ez £17.000 -al, 2015 januárjához képest pedig közel £67.000 -al magasabb. 2005 januárja óta az ingatlan árak kisebb törésekkel, szinte folyamatosan emelkedtek Nagy- Britanniában.
Kizárólag az idei évet nézve, júliusig az éves ingatlan ár növekedése 8,3 % – ra tehető a statisztikák szerint. Ennek jelentős részét Anglia adja. Wales, Skócia és Írország messze elmarad az angol áraktól. Walesre és Skóciára a  £140-144.000 /ingatlan, míg Írországra a £123.000 /ingatlan körüli ár jellemző.
Kicsit szétnézve az Angliai régiós árak között nem meglepő módon, London kiugróan magas árakkal vezet. Itt az átlagos ingatlan ár jelenleg £485.000 . Ezt követi South East és the East of England £313.000 -s illetve £274.000  árakkal. A régiók között a legalacsonyabb ár a North East -i területen érhető el. Itt £130.000 számolhatunk átlagosan egy-egy vásárlás esetén.forrás:www.gov.uk/government/publications


Az angol állam által készített júliusi statisztika még nem mutatja azt a csökkenő tendenciát, amit a Londonban élő, éppen ingatlanvásárlásban lévők már tapasztalnak. De ne feledjük, az éves adatokhoz képest az idei szavazás óta kevés idő telt még el ahhoz, hogy a változások a statisztikákban is megjelenjenek.Aki angol vállalkozása mellett szeretne az angol ingatlanpiacon is megjelenni vevőként, annak érdemes követni a területre jellemző ármozgásokat az elkövetkező időszakban. Ingatlannal, ingatlanpiaci információkkal, szakmai tanácsokkal Angliában élő munkatársaink állnak rendelkezésükre.

Ne feledje : Az  Angliában „otthon” van!

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

12 + 15 =