Ha azt kérdem az utca emberétől, hogy melyik ország jut eszébe a teáról, akkor nyilván mindenkinek beugrik Kína, India, Ceylon, Japán és persze Anglia. Ha viszont azt kérdem, hogy melyik ország jut eszébe a szertartásos teafogyasztásról, akkor európai embernek elsőre is Anglia a válasz.
Az közismert, hogy az angolok tejjel isszák a teát, de azt valószínűleg már csak a tényleg Angliában élők látják, hogy milyen szenvedéllyel képesek erről vitatkozni. A közvélemény súlyosan megosztott a tea elkészítésének világrengetően fontos kérdéseiben (pl. a kannában forrázzuk-e le vagy a csészében, meddig álljon a fű a vízben, előbb öntsük a tejet és arra a teát vagy fordítva), híres írók, mint George Orwell, nyilatkoztak meg a kérdésben, sőt kiterjedt tudományos vizsgálatot folytatnak arról, hogy egyáltalán jó-e, hogy tejet öntenek bele…
Van egy drága barátom, aki Magyarországon élve is olyan gyógyíthatatlanul anglomán, hogy megállapodni is csak egy angol lány mellett tudott, ő szokott lemondóan legyinteni, hogy „ezeknek még az agyuk is balmenetes”.
Szóval, mondom, közismert, hogy az angolok tejjel isszák a teát, de azt már kevesen tudják, hogy miért. Először is, ez a mi szemünknek különös szokás egyáltalán nem csak az angolok sajátja, sőt. Mi megszoktuk, hogy citrommal isszuk, és talán meglepő, hogy ez a közép-európai szokás a kevésbé elterjedt, máshol nem jellemző. A „citromon felnőtt” teaivóknak eleve érthetetlen, hogy miért kell ezt a finom, aromás italt holmi tejjel elrontani. Már kinézetre is gyanús lesz, mint valami elhasznált mosogatólé, az ízéről pedig csak az tud nyilatkozni, akiben volt bátorság megkóstolni.
Én szeretem, sőt a citromos verziót nem fogyasztom. A fent említett barátomon kívül minden más ismerősömnek megvan erről a véleménye – lám milyen erősen megosztó kérdés ez: elér Magyarországig.
Talán van, aki még nem hallott róla, hogy Kína egyes területein is isszák tejjel a teát, sőt Tajvanon, Hongkongban, Indiában, Mongóliában és Malajziában is (utóbbiak egyébként komoly teatermelők). Ezek közül van, ahol a brit gyarmati uralom maradványa a szokás (mint mondjuk Hongkongban), de például a tibetiek vajas teája önálló fejlesztés (és nagyon finom mellesleg).
Akkor tehát honnan szedték az angolok a tejes tea ötletét? Talán a távol-keletről? Ezt nem tartják valószínűnek.
Van, aki szerint talán a franciáktól(!) vették át a szokást. Állítólag Madame de la Sablière szeretett tejet önteni a teájába, márpedig ő véleményformáló valaki volt, lévén XIV. Lajos király korának egyik kiemelkedő alakja, aki több irodalmárt és tudóst patronált és finanszírozott, többek között La Fontaine-t is. Nem rossz elképzelés, de a valószínű igazság ennél sokkal izgalmasabb.
Az angolok az 1660-as években kezdtek teát importálni Kínából, mivelhogy az kizárólag ott termett. A kereskedelmi lánc kis kapacitással működött és ennek több oka is volt.
Egyrészt a kínai császár kizárólag ezüstöt volt hajlandó fizetségként elfogadni. (Az angolok persze rájöttek, hogy az ezüstjük így hamar elfogy, ezért a Kínából teát szállító hajókon odafelé ópiumot szállítottak, amit kínai csempészeknek adtak el hatalmas haszonnal – és vajon mit kértek cserébe? Bingó: ezüstöt !)
Másrészt a szállítókapacitás volt szűkös: a rendelkezésre álló hajók raktere viszonylag kicsi volt és az út több hónapig tartott.
Tegyük hozzá, hogy az európaiak (tehát nem csak az angolokról beszélünk, hanem mellettük főleg franciákról, hollandokról, spanyolokról és portugálokról is) a teakészítés és ivás szertartását is átvették. Vagyis az italt porcelán kannából és csészékből kellett fogyasztani, és ezeket is csak Kínából lehetett beszerezni.
Mindez elképesztően megdrágította a teát és a fogyasztásához szükséges kellékeket is, olyannyira, hogy gyakorlatilag csak a felső tízezer, a szupergazdagok engedhették meg maguknak, hogy a megfelelő módon, rendszeresen teázzanak.
Ennek ellenére a tea népszerűsége robbanásszerűen terjedt a társadalom minden rétegében, márpedig a növekedő keresletet az üzlet szabályai szerint ki kell elégíteni.
A királynő találékony alattvalói tehát gondolkodtak egy sort és rájöttek, hogy igazából Indiában kiválóan lehetne teát termeszteni, és akkor hatalmasra lehet növelni az eladható tea mennyiségét, így lezuhannak az árak és mindenki jól jár (kivéve a kínai császárt, de őt nem kérdezték). Nosza, kicsempésztek egy csomó teacserjét Kínából (hivatalosan a cserjét nem lehetett kivinni) és beültették vele fél Indiát. Így már szinte bárki megengedhette magának, hogy rendszeresen igyon teát, csak még mindig nem volt miből.
Porcelánt ugyanis továbbra is csak Kínából lehetett szerezni, iszonyatos áron. (Az angolul nem tudóknak egy kis adalék, a hétköznapi angol a porcelánt a mai napig a china, chinaware kifejezéssel jelöli.)
Az angolok tehát kísérletezni kezdtek valami porcelánhoz hasonló anyagnak az előállításával, de bizony jó darabig csak igen silány minőségű csészéket sikerült előállítani. Szép volt, szép, csak amikor beleöntötték a forró italt, elpattant a hőtől…
A történet szerint erre született az a megoldás, hogy először egy kis hideg tejet öntenek a csészébe, ami azonnal kihűti a forró italt és így már nem törik el a csésze.
És mivel a társadalmi különbségeknél csak azok megmutatása fontosabb, rögtön ki is alakult a szokás, hogy az arisztokrácia, csak, hogy megmutassa amit mindenkinek tudni kell, rászokott, hogy dafke a teát önti először a csészébe és utána a tejet, ezzel is mutatva, hogy nekik futja igazi porcelánra, ami bírja a hőt…
Ez az egész mára néprajzi lábjegyzetté laposodott (volna, ha nem Angliában lennénk), hiszen már jó ideje mindenkinek elérhető a kiváló minőségű, hőálló porcelán, ezért is érdekes, hogy a „tejet előbb vagy a teát” vita átalakult. Immár nem a vagyoni különbségekről szól, hanem egészségügyi vonatkozásokról.
Nekem az a benyomásom, a lényeg az, hogy lehet a teáról beszélni…
Végezetül csak egy érdekesség, ennyit legyen szabad nekünk magyaroknak is hozzátenni a témához. Az 1851-es londoni világkiállításon mutatták be a Herendi Porcelángyár legújabb termékeit, amivel rögtön aranyérmet is nyertek. Viktória királynőnek annyira megtetszett a dizájn, hogy izibe rendelt egy 24 darabos készletet. A pillangós-virágos, keleti ihletésű mintát rögtön el is nevezték a királynőről, aki élete végéig boldogan iszogatta teáját a herendi készletből.
Ebből a mintából készült aztán az a modernizált változat, amit 2011-ben Vilmos herceg és Kate Middleton kapott nászajándékul Magyarországtól… 🙂
Jó teázást fenség!