Magyarországon Béla nap és másnap György nap van. De most Angliáról van szó, ahol egyébként sincs a névnapoknak olyan hagyománya, mint Magyarországon, így fogadjuk el, hogy a magyar Béla napon ünneplik Angliában Szent Györgyöt. 🙂
Vigyünk egy kis kultúrát a blogba. Utánajárva egy kicsit ennek a sárkányölő szentnek, lesz némi fogalmunk arról, hogy ki volt ő és miért örvend akkora tiszteletnek Angliában.
Tisztázzuk azonban, hogy Szent György napja nem hivatalos ünnep Angliában, „csak” egyfajta népünnepély. Ő az angolok védőszentje, a skótok, írek (észak-írek) és walesiek nem tekintik magukénak – ő az angoloké. Pedig nem is volt angol, sőt (amennyire felderíthető) nem is volt semmi köze Angliához.
Szent György életét olyan mélyen szövik át a legendák, hogy nagyon nehéz kihámozni a valós eseményeket. Az sem teljesen bizonyos, hogy valóban élt-e, mert lehet, hogy ő is csak egy, a kora-középkori misztikus világ számára „gyártott” szent. Ilyenből akkoriban több is volt forgalomban, az egyszerű embereknek nagy szükségük volt az ilyesfajta történetekre és a bennük átélhető katarzisra, hogy könnyebben tudják elviselni sanyarú sorsukat.
Szent György életéről valószínűsíthető, hogy a ma Törökországhoz tartozó Kappadókiában született keresztény családba, az i.sz. 3. század vége felé. Apja halála után, anyja visszaköltözött eredeti hazájába, Palesztinába és Györgyöt is magával vitte. Itt György belépett a római hadseregbe és tiszti rangig emelkedett.
Akkoriban Dioklecianusz császár uralkodott, aki az i.sz. 4. század elején üldözni kezdte a keresztényeket. Ez ellen tiltakozva György lemondott rangjáról, sőt összetépte a császári rendeletet.
Emiatt börtönbe zárták, megkínozták és megpróbálták rákényszeríteni, hogy hagyja el hitét. Ő azonban nem volt erre hajlandó, ezért végül végighurcolták a palesztinai Dioszpolisz (ma Lod, Izrael) utcáin és lefejezték.
Hitéhez való ragaszkodása állítólag akkora hatással volt a császár feleségére, hogy maga is megkeresztelkedett – később őt is kivégezték hitéért.
A mostanság ismert Szent György ábrázolásokon a lovag egy szép hölgyet ment meg a sárkánytól – lovon ülve épp dárdával döfi le a szörnyet. Ez a kép a késő középkori (és reneszánsz) hatást tükrözi, a legenda kora középkori verzióiban ugyanis még csak heves szóváltásokról és sok szenvedésről esik szó.
A legenda sárkányos verziója először 1483-ban került nyomtatásba egy francia püspök könyvében (The Golden Legend címen jelent meg Angliában), amely a különböző szentek cselekedeteit gyűjtötte össze. Eszerint, a lovag a líbiai Siléne városába érkezve értesült a várost sújtó szörnyű bajról. A város határában fekvő hatalmas tóban ugyanis egy vad sárkány élt, akinek a lakosok mindennap két birkát adtak azért, hogy megkímélje őket. Csakhogy egy idő után fogyni kezdtek a juhok, ezért naponta egy juhot és egy gyereket küldtek a sárkánynak. A gyereket sorshúzással választották ki.
Amikor György megérkezett, aznap épp a király lánya került sorra, aki könyörögni kezdett a vitéznek, hogy meneküljön, amíg lehet. Ő azonban azt mondta a város lakóinak, hogy csak bízzanak Istenben és fogadják el Jézust. Azt ígérte nekik, hogy ha mindenki megkeresztelkedik, akkor ő elpusztítja a sárkányt.
Az emberek mindannyian engedelmeskedtek, még a király is felvette a keresztséget, György pedig ledöfte a szörnyet és megmentette a várost (és a király lányát).
A király templomot emeltetett a Szűz és Szent György tiszteletére, a lovag győzelmének helyén pedig gyógyvizű forrás fakadt.
De hogyan került a legenda Angliába? Erre is van több magyarázat.
Az egyik szerint azért lett olyan hirtelen népszerű, mert nagyon hasonlított egy régebbi angolszász eredetű legendára, így aztán gyorsan bekerült a korabeli misztériumjátékokba (afféle népszínművek voltak ezek, amiket vásárokon és fesztiválokon adtak elő utazó társulatok).
Másrészt tudjuk, hogy a legenda már az i.sz. 7. században megjelent angol írásokban.
Igazából a Szentföldről hazatérő keresztesek mondták el mindenfelé, hogy látták Szent Györgyöt, amint csatába vezette őket. Ez nagyon sokat tett a szent tiszteletének terjedéséért. Olyannyira, hogy a dorseti Fordington egyik templomának déli kapuja fölé be is vésték a kőbe. Ez, a mai napig látható – ez az első templom (Angliában), amit a szentnek ajánlottak.
1222-ben nyilvánította az egyház hivatalosan is április 23-át Szent György napjává.
III. Edward király (1348 körül) alapította meg a Térdszalag Lovagjainak Rendjét (Order of the Garter), ami akkor a legmagasabb kitüntetés volt, és azt Szent György védelmébe ajánlotta. A windsori kastély csodálatos Szent György kápolnája is a rend számára épült. A rend jelvényén is a szent látható, amint lóhátról épp ledöfi a sárkányt.
A 14. században kezdett elterjedni, hogy a szent védi az angolokat. Az angol katonákat úgy emlegették, hogy Szent György jelét viselik a mellükön és a hátukon. A hétköznapi emberek szemében a szent egyre jobban angollá vált.
V. Henrik király is hivatkozik rá az agincourti csata előtt elmondott híres beszédében (lásd Shakespeare) és többen állították, hogy látták is Szent Györgyöt a csatában az angolok oldalán küzdeni…
A szent szerves része a mai Angliának is. Jele, a fehér alapon vörös kereszt, beépült a Union Jack néven ismert brit zászlóba, az Egyesült Királyságon belül Anglia és az angol haditengerészet (Royal Navy) hivatalos lobogója lett.
1940-ben pedig VI. György király (a dadogós, emlékszel a Király beszédére?) megalapította a György keresztet, ami az egyik legmagasabb kitüntetés, amit különösen veszélyes helyzetben tanúsított kiemelkedő bátorságért vagy hősiességért adományoznak, többnyire civileknek. Az ezüstből készült kereszt is a szentet ábrázolja, amint épp öli a sárkányt.
További cikkek a témában például itt, itt és itt.