Vállalkozást működtetve szinte nincs olyan terület, ahol ne lenne szükségünk tanácsadóra. Azt lehet mondani, hogy minden olyan területen igényeljük a szakértői segítséget, amely nem a mi szakmánk, de sok esetben még saját szakmánkon belül is. Igaz ez cégbővítés, illetve új cég alapítása esetén is. Külföldi cégalapításakor különösen figyelnünk kell, hogy kitől, milyen formában fogadunk el tanácsot. Ezzel kapcsolatban mutatjuk meg, mire kell figyelni tanácsadó választásakor.
Külföldi cégalapítás során az első probléma, amibe beleütközünk, a célok helyes összegyűjtése, a teendők összeírása, a költségvetés alapjainak lefektetése. Ezeket mindenképpen érdemes előre, még a tanácsadó felkeresése előtt elvégezni, mert ilyenkor kénytelenek vagyunk végiggondolni, mit szeretnénk, mi a valódi célunk a cégalapítással. Azért is célszerű ezzel kezdenünk, mert így jól tudunk kérdezni majd a tanácsadótól. Minél felkészültebbek vagyunk, annál pontosabbak lesznek a kérdéseink, és a tanácsadó is annál inkább tud segíteni.
Amikor ezzel megvagyunk, jön a következő lépés, a megfelelő tanácsadó kiválasztása. Első körben általában megkérdezzük ismerőseinket, tudnak-e ajánlani valakit. Amennyiben igen, úgy szerencsénk van, nem kell keresgélnünk. Ha azonban nincs megfelelő szakember a környezetünkben, keresnünk kell valakit.
Hogyan válasszunk megfelelő tanácsadót nemzetközi cégalapításakor? 12 pontot szedtünk össze ennek megkönnyítésére, nem feltétlenül logikai sorrendben.
- Beszéli-e anyanyelvünket valaki a cégnél? Még ha erős angoltudással is rendelkezünk, ne feledjük, céges papírokat kell majd aláírnunk. Felelősséget vállalunk egy idegen országban. Az anyanyelvünkön beszélő tanácsadó sok segítséget jelenthet számunkra.
- Mennyire bizalomgerjesztő a tanácsadó weboldala? Itt most nem feltétlen az esztétikumra kell gondolnunk, sokkal inkább a tartalmi elemekre. Elsőre logikusan felépített, következetes oldal benyomását kelti? A weboldalon keresztül elérhetünk-e bizonyos linkeket. Például adózással kapcsolatos oldalakat, mint itthon a NAV oldalát.
- Rendelkezik-e referenciákkal a cég? Ez nehéz kérdés, mert biztos, hogy nem adnak ki más cégekről információt. Referencia hiányában keressünk „Gyakori kérdések” részt az oldalon. Az itt szereplő kérdésekből lehet következtetni, milyen esetekkel találkoztak már a cégalapítások során. Milyen iparágakból keresték meg már őket. A Gyakori kérdéseknél még szerencsésebb, ha a cég vezet blogot.
- Mennyire frissek a weboldalán elérhető információk? Ezt nehéz megítélni kezdő külföldi cégalapítóként. Próbáljuk meg más oldalak információival összevetni az itt olvasottakat. Kérjük meg kint élő ismerősünket vagy egy nemzetközi jogtanácsost, nemzetközi könyvelőt, véleményezze az itt elérhető információkat.
- Teljes körű szolgáltatást nyújt a cég vagy csak részlegest? Ez sem mellékes. Praktikus olyan tanácsadót választani, aki teljes körű szolgáltatást vállal be, legalább az indulásnál. De! Figyeljünk arra is, amennyiben változtatni szeretnénk, korrekt módon lehessen kilépni a szerződésből.
- Kapunk-e részletes tájékoztatást a teendők sorrendjéről, az ügyintézés menetéről? Pontosan kell tudnunk, hogy mi a mi feladatunk, és mi a tanácsadóé. Melyik teendő, időben mikor fog bekövetkezni stb.
- Az árai mennyire felelnek meg adott ország árfekvésének? Ezt egyszerűen ellenőrizhetjük, más hasonló szolgáltatónál megnézzük az árakat, a szolgáltatásokat és leginkább az ár/érték arányt.
- Megkapjuk-e az induló dokumentumokból álló csomagot, hogyan kapjuk meg a működés során keletkező postát Angliából ?
- Van-e Magyarországon irodája a cégnek? Ez azért lehet fontos, mert -ha van- a magyar és az angol cégünk tevékenységét össze kell hangolnunk. Szerencsés megoldás, ha itthoni dolgainkat nem kell kipostázni Angliába.
- Van-e lehetőségünk ingyenes konzultációra? Az első alkalom sokat lendíthet a bizalmi szál kialakulásában. Egy ingyenes konzultáció során meggyőződhetünk a tanácsadó felkészültségéről.
- Mi a fizetés menete? Tartalmaz-e számunkra garanciális pontokat?
- Hol van a tanácsadó székhelye, cégjegyzék száma? Angliai tanácsadó cég esetében ellenőrizzük le a cég létezését itt.
Tovább is van, mondjam még?
Nem kell, keresse az AngolIrodát, ahol választ kap kérdéseire!