Vállalkozni Angliában magyarként 2016

??????????????????????????????????

2016. április 05-én 4. alkalommal rendezte meg az Angoliroda és az Infoszféra a „Vállalkozni Angliában magyarként” elnevezésű konferenciáját. A visszajelzések alapján az érdeklődő magyar vállalkozók ismét megfelelő tájékoztatást kaptak az angliai cégalapítással és kiszolgálással kapcsolatban.

A 6 órányi programban Fehér Józseftől a cégalapítással, az indulással kapcsolatos alapismeretekről és az alapított cégek kiszolgálásáról, Szántódi Zoltántól az angol cégek, cégvezetők adózásáról hallhattak -példákkal kiegészített- előadást.
Dr. Nádas Gábor a jogi háttér és az alkalmazott jog fontosságáról beszélt.
Fazekas Esztella a UKTI képviseletében az angol piacra jutás előkészítéséről, Bognár-Tarjányi Attila -Skype-on bejelentkezve- a piacra lépés gyakorlati megvalósításáról adott fontos információkat.
A K&H Bank képviselői a távolból történő angol bankszámla nyitás lehetőségét mutatták be.
Kiss Beáta a magyarországi egészségbiztosítás lehetőségeit tárta a hallgatóság elé, kiemelve annak fontosságát.

A program záróakkordjaként az Angoliroda kedvezményes ajánlatát „vehették át” a jelenlévők, majd kötetlen konzultációs lehetőség nyílt az előadókkal, melyet a megjelentek nagy számban használtak ki.

Az eseményről VEAN készített képi összefoglalót, melyet megtekinthet itt!

Mindenkinek köszönjük az előkészítést és az aktív részvételt!

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

7 − 5 =